2024. 09. 26.

Új Astron 3X62 modellek - tökéletes együttállás

 

A Seiko Astron kollekció és az űr kapcsolata egyértelmű az első GPS Solar kaliber megjelenése óta. A most érkező három új Astron 3X62 modell mindegyike ezt a témát mutatja be, a Nap, a Hold és Föld jelenik meg a színvilágukban, megfűszerezve néhány új és látványos megoldással.

3X62, a letisztult technológia

2012 óta vannak velünk az újkori Astron modellek, ezek az első olyan GPS technológiát használó karórák voltak megjelenésükkor, amelyek önállóan képesek voltak meghatározni a helyzetüket és így automatikusan korrigálni a műholdak jeléből kapott pontos időt bárhol a világon az időzónának megfelelően.

 

 

A 2012-es Astron modellek előtt már találkozhattunk az Astron névvel a Seiko történetében. Az Astron volt a világ első sorozatban gyártott kvarc szerkezetes karórája, amely 1969 december 25-én jelent meg, és a megjelenésével majdnem térdre kényszerítette a hagyományos órák világát. 

 

A kollekció az elmúlt 12 évben gyorsan és sokat fejlődött, sorra érkeztek a fejlettebnél fejlettebb kaliberek, folyamatosan javítva az energiafelhasználást, a GPS műholdak jelének vételét és csökkentve a kaliberek méretét is annak ellenére, hogy újabb és újabb funkciók jelentek meg.

 

 

 

Az új kaliberek sorában az egyik legfrissebb a 3X62, amely letisztult egyszerűségével utat nyitott a design terén egy új arculatnak is. Ez a kaliber mindössze egy segédszámlappal rendelkezik, amelyen az aktuális funkciók és a solar technológiával működő töltés állapota olvasható le.

A szerkezet, mint az Astron GPS Solar kaliberek naponta két alkalommal automatikusan keresi a GPS műholdak jelét, amint napfény éri a számlapját, így a pontossága garantált, a solar töltéssel együtt pedig egy kényelmes és gondtalan mindennapi viseletet tesz lehetővé.

 

 

Az Astron, a Nap, a Hold és a Föld kapcsolata

Nem nehéz párhuzamot vonni a Seiko Astron GPS Solar modellek és a világűr között, a mindennapjainkat meghatározó három égitest pedig most megjelenik az új 3X62 modelleken is, a számlapok struktúrája a bolygók felületére utal, a színeik pedig pontosan tükrözik a Nap, a Hold és a Föld látványát. 

 

 

Érdekes és látványos megoldással készülnek az órákon az üveg körüli rámák, a kétrétegű kialakítás eltérő anyagokból és színekkel készült, és az alsó rétege a felső bemetszésein és oldalról nézve is jól látszik, ami a szögletes tokformával együtt egy futurisztikus megjelenést ad az új Astron 3X62 modelleknek.

Seiko Astron GPS Solar 3X62 SSJ023J1 “Earth”

 

 

Az Astron SSJ023J1 modellje a Földet hivatott megjeleníteni. A számlap struktúrája megegyezik a másik két új modellével, a színe azonban olyan, amilyennek a vízzel borított Földet láthatnánk a világűrből, és ez a kék szín megjelenik a kétrétegű ráma alsó rétegén is.

 

A szögletes formákkal és síkokkal határolt tok és a fémszíj is a Seiko saját titán anyagából ( szuperkemény bevonattal) készül, amely a nemesacélnál jelentősen kisebb súlyával kényelmes mindennapi viseletet tesz lehetővé, miközben a karcoknak is hosszan ellenáll.

Seiko Astron GPS Solar 3X62 SSJ025J1 “Moon”

 

 

Az Astron SSJ025J1 modell a Holdról kapta a megjelenését, a szürke számlapon szinte látjuk egy űrhajós csizmáját lépkedni a Hold porában.

 

 

Az új mutatók az alsó részükön áttört megjelenésükkel könnyedebbé teszik a számlapot, a széles indexek pedig jól leolvashatóvá - akár sötétben is, köszönhetően a Lumibrite foszforeszkáló festésnek.

 

 

Seiko Astron GPS Solar 3X62 SSJ026J1 “Sun”

 

Az Astron SSJ026J1 modell talán a legkülönlegesebb a három újdonság közül. A Napot megjelenítő design része a szürke, strukturált számlap és az ezzel tökéletes összhangban lévő arany részletek.

 

 

A mutatók és indexek kontrasztosan leolvashatóak ebben a színben, a dupla ráma alsó, arany színű rétege pedig épp annyit tesz hozzá a megjelenéshez, amitől egy kicsit elegánsabb, de még sportosan high-tech marad az óra.

 

 

Seiko Astron GPS Solar 3X62 SSJ023J1 , SSJ025J1 és SSJ026J1 modellek technikai adatai

 

SSJ023J1 Astron 3X62 “Earth” - megnézem az óra adatlapját ›››

 

SSJ023J1 - az óra érkezését 2024 októberére várjuk, az ára 910.000 Ft lesz

 

  • Kaliber: 3X62 GPS Solar
  • Járástartalék: 6 hónap teljes töltöttség esetén
  • Tok átmérő: 42.0 mm
  • Tok vastagság: 12.0 mm
  • Tok anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Szíj anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Óraüveg: zafír kristály “Super-clear coating” bevonattal
  • Vízállóság: 10 Bar (100m)

SSJ025J1 Astron 3X62 “Moon” - megnézem az óra adatlapját ›››

 

SSJ025J1 - az óra érkezését 2024 októberére várjuk, az ára 910.000 Ft lesz

 

  • Kaliber: 3X62 GPS Solar
  • Járástartalék: 6 hónap teljes töltöttség esetén
  • Tok átmérő: 42.0 mm
  • Tok vastagság: 12.0 mm
  • Tok anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Szíj anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Óraüveg: zafír kristály “Super-clear coating” bevonattal
  • Vízállóság: 10 Bar (100m)

SSJ026J1 Astron 3X62 “Sun” - megnézem az óra adatlapját ›››

 

SSJ026J1 - az óra érkezését 2024 októberére várjuk, az ára 910.000 Ft lesz

 

  • Kaliber: 3X62 GPS Solar
  • Járástartalék: 6 hónap teljes töltöttség esetén
  • Tok átmérő: 42.0 mm
  • Tok vastagság: 12.0 mm
  • Tok anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Szíj anyaga: titán szuperkemény bevonattal
  • Óraüveg: zafír kristály “Super-clear coating” bevonattal
  • Vízállóság: 10 Bar (100m)

 

 

Share