Jól ismert kifejezés, jól ismert stílus az órák világában a Pepsi, amely az üdítőital jellegzetes kék-piros színeivel készülő modellek beceneve ez évtizedek óta, mégsem volt hivatalos együttműködés a márkával - mostanáig. 2025-ben a Pepsi és a Seiko összefogott, és elkészítették az óraipar történelmének első hivatalos kollab modelljét, sőt modelljeit, hiszen két új Seiko 5 Sports óra érkezik Pepsi változatban. Az SRPL99K1 modell egy valódi retró darab, a Pepsi logójának és színvilágának a kilencvenes évekbeli, valódi aranykorát hozza el. Ez volt az az időszak, amikor olyan nevek fémjelezték a Pepsi kampányokat, mint a pop ikon Michael Jackson vagy éppen Cindy Crawford, és ezek a reklámok uralták a tévéképernyőket és az óriásplakátokat egyaránt. Az óra az SKX formavilágát hozza el, de már a csökkentett, 38 mm-es méretben, ami így egy kicsit jobban illik a 90-es évek óráinak világába is. A számlap, a mutatók és indexek és a búvárlünetta a jellegzetes Pepsi színekben készültek, az akkori színvilág a kék, a piros és a fehér színekre épült. 6 óránál a számlapon elhelyezésre került a korabeli Pepsi logó is, jelezve ezzel is az együttműködés hivatalos voltát, az üvegbetétes hátlapon pedig a kerek, hullám mintás piros-kék logó látható a 7000 darabos limitált kiadás egyedi sorszámával együtt.A kólásdoboz, mint díszcsomagolás ebben az esetben a kilencvenes évek színeiben készült, tökéletes mása az eredetinek.
Specifikáció
Szerkezet tulajdonságok
- Szerkezet
- 4R36
- Működés
- Mechanikus automata kézi felhúzós
- Pontosság
- - 35 / +45 másodperc naponta
- Járástartalék
- 41 óra
Óra tulajdonságok
- Nem
- Férfi
- Limitált
- 7000 db
- Kollekció
- 5 Sports
- Alkollekció
- SKX
- Tok
- Nemesacél óratok
- Tok méretei
-
Átmérő: 38 mm
Vastagság: 12,1 mm
Fül: 44,2 mm - Szíj
- Nemesacél óraszíj
- Szíj szélesség
- 20 mm
- Zár
- Háromrészes biztonsági zár nyomógombbal
- Üveg
- Hardlex üveg
- Vízállóság
- 10 bar
- Hátlap
- Menetes üveghátlap
- Ráma
- Egyirányba forgatható ráma
- Lumibrite
- LumiBrite
- Súly
- 142 g
- Egyéb
- Díszdoboz