Tudástár

Kinetic

Photo of Kinetic


Kinetic. A fejlesztés motorja

A mechnikus és kvarcórák mellett a Kinetic is egy platform. Az elmúlt húsz évben a SEIKO létrehozta a Kinetic szerkezetet, amely egyedi fejlesztéseket ad az óra tulajdonosainak.

Az 1986-os bázeli órakiállításon mutatta be a SEIKO az első Kinetic prototípust. Az első modellek még "A.G.S." felirattal jelentek meg, és elsőként alakították át a kéz kinetikus energiáját elektromoss energiává. Ez volt az első lépése az immár húsz éve tartó folyamatos fejlesztésnek, amely mára a Kinetic karórákat a nagy teljesítményű, megbízható, környezetbarát szavak szinonimájává tették a tulajdonosainak részére. Az 1988-ban eladott első darabtól napjainkig, több mint 8 millió darab Kinetic óra került értékesítésre.

1998-ban került bemutatásra a Kinetic Auto Relay, amely az automata óra járástartalékát a kiemelkedő 4 évre növelte. 1999-ben láthatta először a közönség az Ultimate Kinetic Chronograph-t, a SEIKO mechanikus és elektronikus órásmesterek kézi összeszerelésű mesterművét, majd 2003-ban az első sorozatgyártott Kinetic Chronograph-t. A 2005-ös Baselworld-ön jelent meg először a Kinetic technológia és a 2100-ig programozott, öröknaptár funkciót egyesítő, Kinetic Perpetual sorozat. Az 2007-es évben született az első kézi felhúzású Kinetic kvacóra, mely a Kinetic Direct Drive néven került forgalomba.

Photo of Kinetic GMT

Kinetic Direct Drive
A Seiko Kinetic Direct Drive az emóciónális technológia megtestesítője.


Kinetic Perpetual
A Kinetic Perpetual egy órában ötvözi a mechanikus intelligens naptár (2100. február 28-ig) szépségeit a Kinetic szerkezet előnyeivel


Kinetic GMT
A Kinetic és a GMT funkció házassága hozta létre az utazók tökéletes óráját.

Bezárás