Főoldal > Baselworld 2016 > Prospex

Prospex

A Prospex új világa: GPS Solar

A Prospex kollekció alig két évvel ezelőtt mutatkozott be nemzetközi szinten a nagyközönség számára, mégis stabil helyet vívott ki magának a márka vezető kollekció között. Kihasználva ezt a sikert az új Prospex Marinemaster kollekció –az Astron órákhoz hasonlóan – megkapta a Seiko egyedülálló GPS Solar szerkezetét.

RLS1603-03_SSF001_c

SSF001

Marinemaster és GPS Solar. A tökéletes találkozás.

Képzeld el, ahogy egyedül hajózol egy 60 méteres jachton a nyílt tengeren és kizárólag az ügyességed, valamint a felszereléseid választanak el a veszélyektől és a lehetséges katasztrófáktól. Ezek egy óceánokon versenyző hajós kilátásai, mint amilyen Kojiro Shiraishi is, aki segített megtervezni a Seiko számára az új Marinemaster GPS Solar vitorlásórát.* A mindig pontos idő és időzóna ismerete alapvető szükségességű a tengeren, hogy összehangolhassuk a kommunikációt a háttércsapattal, vagy a pólusok közelében, ahogy az időzónák jóval gyorsabban változnak, mint az egyenlítő környékén. Az egyedülálló technológiák párosításának köszönhetően a Seiko mérnökei létrehoztak egy órát, amely a legnehezebb körülmények között is képes egyetlen gombnyomással a pontos idő meghatározására, bárhol a világon, földön, vagy vízen, kizárólag a fény erejével. A Dual-Time funkció pedig lehetővé teszi a helyi mellett az otthoni idő könnyed leolvashatóságát is.

* Az időzónák regionális/helyi változásakor kézi időzóna-választás szükséges lehet.

RLS1603-03_SSF001_b

SSF001

Az új Marinemaster GPS Solar órát azokra a mostoha körülményekre tervezték, amelyre minden vizeket járónak fel kell készülnie. A tok és a csat korrózióálló titánból készült, a menetzáras hátlap és korona pedig 20 bar vízállóságot biztosít. A számlap láthatósága minden időjárási körülmény között kiváló - éjjel és nappal egyaránt - mivel a zafírkristály üveg minimalizálja a tükröződést, a széles, hajóorr formájú indexek és a Seiko LumiBrite bevonata pedig elősegíti a könnyű leolvashatóságot. Az óra tervezése során a könnyű kezelhetőség volt a legfőbb szempont. A korona és a gombok egyszerűen használhatók akár kesztyűben is, a felület pedig úgy lett kialakítva, hogy az élek még véletlenül se tehessenek kárt a kötélzetben, vagy bármilyen más érzékeny anyagban. A különleges modell 1500 darabos limitált példányszámban készült.

World Time Solar Chronograph, egyenesen a fedélzetre tervezve

RLS1603-03_SSC487

SSC487

A Marinemaster mellett a sorozat három új Chronograph funkcióval felszerelt modellt is kapott, ugyanazokkal a professzionális tervezési tulajdonságokkal, amelyeket a Prospex márkanév fémjelez. A kaliber így tökéletes a világutazó vitorlázók számára, mivel az óra egyszerre mutatja a helyi és otthoni időt, elemcserére pedig soha nincs szükség. A járástartalék mutató biztosítja a megbízható visszajelzést a tulajdonos számára az óra töltöttségével kapcsolatban. A tok 10 bar vízállósággal rendelkezik, menetzáras hátlappal és koronával, valamint egy speciális koronazárral ellátva.

A tenger nyújtotta inspiráció egyértelművé válik, amint az órára nézünk. A mutatók és az indexek egy hajóárbochoz és vitorlához hasonló képet mutatnak, a sima görbék pedig szinte egy hajótestet formáznak, amint éppen a hullámokat szeli. A Prospex és a tenger „egymásnak készültek”.

Marinemaster GPS Solar Dual-Time: SSF001

Szerkezet tulajdonságai: 8X53
GPS vezérelt idő és időzóna beállítás
Dual-Time kijelzés (délelőtt/délután indikátorral)
Intelligens naptár 2100 februárig
GPS vétel kijelzés
Világidő funkció, összes időzónával
Nyári időszámítás funkció
Energiakímélő üzemmód
Pontosság: +/-15 másodperc havonta (időzóna jel fogadása nélkül, 5 és 35 közötti hőmérsékleten)

Tulajdonságok:

Nagyintenzitású titántok
Kerámia ráma
Zafírüveg, tükröződésmentes bevonattal
Vízállóság: 20 bar
Mágneses ellenállás: 4,800 A/m
Átmérő: 48.5mm, Vastagság: 14.7mm
Nagyintenzitású titántok
Háromrészes zár, biztonsági nyomógomb
Várható ára: 3.300 Euro
1500 darabos limitált kiadás

World Time Solar Chronograph: SSC487

Szerkezet tulajdonságai: Caliber V195

Óra, perc és másodpercmutatók, naptár
Világidő funkció, összes időzónával
Dual-Time kijelzés (délelőtt/délután indikátorral)
Akár 24 órás stopper funkció 1/5 másodperc léptékben
„Split time” mérés
Járástartalék: akár 6 hónap
Pontosság: +/-15 másodperc havonta

Tulajdonságok:

Rozsdamentes acél
Zafírüveg, tükröződésmentes bevonattal
Menetzáras korona
Vízállóság: 10 bar
Átmérő: 44.6mm, Vastagság: 12.3mm
Rozsdamentes acél csat
Háromrészes zár, biztonsági nyomógomb
Várható ára: 570 Euro