Tudástár

Kinetic Direct Drive

Kinetic Direct Drive

Photo of Kinetic


Kinetic. A technológiai innováció csúcsa


Csakúgy, mint a mechanikus és a kvarc, a Kinetic is egy a szerkezetek közül. Az elmúlt 20 évben a Seiko Kinetic szerkezetek sorát hozta létre, amelyek mindegyike egyedi funkciókat nyújt a felhasználó számára.

Seiko az 1986-os bázeli vásáron mutatta be első Kinetic prototípusát. Az „AGM” próbanéven bemutatott óra volt az első a világon, amely a kinetikus mozgást elektromos energiává alakította át. Ez volt az első lépés egy olyan fejlesztésben, amely 20 évvel később a Kineticet a környezetbarátság, a nagy teljesítmény és a hosszan tartó kényelem szinonimájává tette felhasználók generációi számára világszerte. Az első kereskedelmi forgalomban kapható óra (az akkor új AGS néven) 1988-as piacra lépésétől 2007-ig több mint nyolcmillió Kinetic órát adtak el.

1998-ban megjelent a Kinetic Auto Relay, amely figyelemre méltó 4 évre növelte az óra „nyugalmi” működési idejét. 1999-ben bemutatásra került az Ultimate Kinetic Chronograph, a Seiko mechanikus és elektronikus órakészítési tudásának legjavát ötvöző remekmű, 2003-ban pedig egy másik kinetikus kronográf került piacra. A 2005-ös Baselworld kiállításon mutatkozott be először a Kinetic Perpetual, amely a kinetikus kényelmet és a hosszú élettartamot a 2100-as évig pontos, örök naptárral ötvözi. 2007-ben bemutatták a Seiko érzelmi technológiáját, a Kinetic Direct Drive-ot.


Kinetic Perpetual

A Kinetic Perpetual egy órában ötvözi a mechanikus intelligens naptár (2100. február 28-ig) szépségeit a Kinetic szerkezet előnyeivel


Kinetic GMT

A Kinetic és a GMT funkció házassága hozta létre az utazók tökéletes óráját.


Bezárás